Lőrincz Éva & Péter Aszalós Psychodrama Blog

Na ez az a blog, ahová írunk...

My Photo
Name:
Location: Budapest, Hungary

Thursday, December 15, 2005

Dráma és aikidó

A dráma, akárcsak az aikido, mozgó zen. Az aikidóban is alázattal követjük az akciót kezdeményező ukét, megpróbáljuk minél teljesebben megérteni mozgását, mozgásának irányát, terveit és előkészületeit, hogy az akciónak leginkább megfelelő (adekvát) választ adhassunk. Az uke ugyanakkor igyekszik minél pontosabban alkalmazkodni a torihoz, hogy így, védekezését megértve a lehető legkevesebb ponton keletkezzen akadály a köztük áramló energia számára. Ha az uke és a tori összehangolódása elég jó, mindeketten megtapasztalják, hogy az egyébként mindkettejükre veszélyes, az erőben gyűrődéseket keltő akció: a támadás és a védekezés egyaránt kisimulnak egy magasabb szemléletben. A támadó és a védekező megtapasztalja, hogy mozgásuk ugyanannak az akciónak a két oldala, és összekapcsolódva a küzdelmet tánccá alakítják. Pszichodramatikusan fogalmazva tele jön létre köztük: egymás elég pontos észlelése.

Így hangolódik egymásra a drámavezető és a protagonista is. Az akció mindkettejük számára veszélyes: a teljes személyiségük integritását kockáztatják, a protagonistátnak ijesztő saját személyiségében elmerülni, a vezetőnek ijesztő magát meghaladva belépni a másik világába, de bízva az egymásra hangolódásban, azaz abban, hogy egyre jobben percipiálják egymást az akció során, mindketten hisznek abban, hogy egy magasabb szemléletben ki tudják simítani az élet gyűrődéseit.

God's auxiliries / Isten segédénjei

Universe is the scene of God's drama, all of us are the auxiliaries of him.

Az Univerzium Isten drámájának színhelye, és mi mind az ő segédénjei vagyunk.

Tuesday, December 13, 2005

Dráma és zen

Zerka Moreno azt írja egy helyen, hogy amikor drámát vezet, zen állapotban van: mindent elfogad, mindent befogad, semmit sem tör meg, alázattal hagyja áramolni a dolgokat. Máshol azt mondja: a tele a másik ember teljes valóságának minél tökéletesebb érzékelése. Azt hiszem a zen elmélkedés, a zen üresség és a buddha-természet fogalma, valamint az élet egységének elképzelése drámavezetőként közelebb vihet a másik személy minél teljesebb megtapasztalásához.

A zen mesterek szerint az életet csak az élet értheti meg, az élet pedig mozgás, akció, áramlás és lendület.

Egy zen koan:

Egy nap Banzan a piacon sétált, és meghallotta, amint egy vevő így szól a mészároshoz:
- A legszebb darab húst kérem!
- Itt minden a legszebb! - válaszolt a mészáros, - nem talál egyetlen darab húst sem, amely ne a legszebb volna.
Ekkor Banzan megvilágosodott.